Valami olyan jutott a magyar hadsereg birtokába, ami eddig csak a nagyoknak volt

2024. szeptember 13. 20:39

Iparági becslések szerint 85 millió dollárba kerül egy ilyen eszköz.

2024. szeptember 13. 20:39
KC–390 Millennium
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Nyitókép forrása: Facebook

 

Mint arról a Mandiner.hu is beszámolt, több mint tizenegyezer kilométer megtétele, az Atlanti-óceán és fél Európa átrepülése után a brazil Embarer gyárából megérkezett állomáshelyére a Magyar Honvédség elsőként elkészült KC–390 Millennium közepes taktikai szállítógépe.

Április 12-től, három héten keresztül már tartózkodott idehaza, egészen pontosan a kecskeméti repülőbázison a repülőgép, akkor a NATO kommunikációs eszközeinek beépítése és ezek validációja történt (miután a titokvédelmi okok miatt külföldre, a transzatlanti szövetségen kívüli Brazíliába nem kiszállíthatóak ezen eszközök – a szerk.), majd a munkálatok befejezésére visszatért még Brazíliába.

És most érkezett meg véglegesen kecskeméti állomáshelyére, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Szállítórepülő-századához.

A Magyar Honvédség (MH) két KC–390-es repülőgépet vásárolt (a pontos ár nem ismert, de iparági becslések szerint az egységár 85 millió dollárra tehető – a szerk.), mégpedig a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program (HHP; korábban: Zrínyi 2026) keretén belül.

Ezt is ajánljuk a témában

E program célja – már a kezdetektől – egy korszerű, a kor kihívásainak megfelelni képes, Magyarország és szövetségeseinek biztonságát tovább erősítő honvédség fejlesztése volt; a Magyar Honvédség hosszú idő után érdemi, alkalmazható és bevethető képességeket nyerhet vissza, szerez majd meg.

Mi több, az új

KC–390 Millenniumokkal olyan képességei lesznek a honvédségnek, amelyek korábban nem, vagy csak részben voltak.

A Millenniumok a honvédség légierejének első igazi hadszíntéri szállító repülőgépei. Olyan képességekkel ruházzák fel a honvédséget, amelyekkel a hadrendből néhány éve, több mint negyven év szolgálat után kivont An–26-osok nem rendelkeztek, emlékeztet a Magyar Nemzet.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Siklósi Péter

Vendégszerző

Idézőjel

A Magyar Honvédség haditechnikai „rendszerváltása” gyors ütemben halad.

Ezt tudja a Magyar Honvédség legújabb csodaeszköze

A KC–390-es a mérete, sebessége, a hatósugara és a szállítható teher tömege alapján is felülmúlja az elődje képességeit. A Millenniumba beépítették azokat a berendezéseket, amelyek lehetővé teszik,

hogy a levegőben üzemanyaggal utántölthetők legyenek, illetve a gépek is tudjanak más repülőgépeket, Magyarország esetében egymást, illetve a honvédségnél rendszeresített Jas–39 Gripen vadászgépeket is utántölteni.

Továbbá a KC–390-es rossz minőségű fel- és leszállóhelyekről is üzemeltethető gép egyidejűleg két Intensive Care Unitot (ICU), sürgősségi ellátóegységet és az orvosi személyzetüket képes a fedélzetén szállítani. Az ICU-szett helyett a gép képes hetven, hordágyon fekvő sebesültet is szállítani.

Az előzetes információk alapján a 80 felfegyverzett vagy 64 ejtőernyős katona fér el a repülőgépben, azaz különleges műveleti feladatok támogatására is bevethető, illetve haditechnikai eszközöket is képes szállítani.

Ugyanitt arról írtak, a Millennium szállítási kapacitásai kategóriájában kiemelkedő, maximálisan húsz tonna feletti terhet vagy nyolcvan felfegyverzett katonát, illetve deszantfeladat esetén hatvan ejtőernyőst vehet a fedélzetére, ami jóval meghaladja a közismert amerikai C–130-as Hercules kvalitásait.

A két gép közötti különbséget szintén jó érzékelteti, hogy a brazil sugárhajtóműves KC–390-es sebessége másfélszeres, meghaladja a 800 kilométer per órát, a hatótávolsága pedig közel hetven százalékkal nagyobb, több mint 6000 kilométer.

Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban azt mondta a beszerzésről: „Két ilyen szállítógépet rendelt a honvédség, az a minimális racionális mennyiség, mert akkor az egyik üzemben van, egyet pedig felkészítenek.

De abszolút logikus lenne legalább egy harmadiknak a beszerzése, amire egyébként a nyílt források szerint van is terv.”

Hozzátette, akár többet is lehetne belőle vásárolni, ennek az anyagi lehetőségek szabnak majd határt. Az európai államok is általában 4-5 darabot rendeltek a repülőgépből.

A brazil katonai szállítógépet a gyártó ország és hazánk mellett megrendelte már Portugália, Hollandia, Ausztria, Csehország ás Dél-Korea. A típus iránt érdeklődik többek között Svédország, Görögország, Egyiptom és Dél-Afrika szintúgy.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában


Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2024. szeptember 14. 11:54 Szerkesztve
Skywalker_bp 2024. szeptember 14. 11:08 ..."1.) Add tovább! … miért építenek teljes titokban migráns tábort az osztrák határhoz közeli Vitnyéden."... SZERINTETEK, oda is inkább egy FOCISTADIONT kéne, mint Felcsútra és megalapítani a Vitnyédi Fociakadémiát... És akkor már csak a Felcsút-Vitnyéd kisvasút megépítése lenne hátra, természetesen kínai hitelből...
csapláros
2024. szeptember 14. 10:02 Szerkesztve
Skywalker_bp 2024. szeptember 14. 08:37 ..."Amúgy ez a gép mindek kellett azon kívül, hogy mostantól saját erőből tudunk vele magyar katonákat szállítani Csádba. "... Egy ilyen gép nélkül nem tudnánk hadat üzenni az USÁ-nak, ha mégis Kamala lenne az elnök. Elrepül Orbán vele Washingtonba, és kidördülnek belőle a Leopárdok, a Lynxek meg a Gidránok, és akkor az amcsik összefossák magukat. De az is lehet, hogy majd az Állami Népi Együttes fog kicsárdásozni rajta, és nagy csujjogatások, karikás ostor pattogtatások közben kísérik el a magyar konvojt a Fehér Házba.
csapláros
2024. szeptember 14. 09:54
lazio154-2 2024. szeptember 14. 08:18 ..."Senkinek se legyen kétsége, ez a csádi misszió járulékos költsége. Van itt pénz, csak nem a közjóra!"... A te közjavad az, hogy jön a postásbácsi egy baszott nagy zsák pénzzel és lebassza az ajtód elé, hogy nesze barom, vegyél magadnak csirkefarhátat, és egy új gatyát, hogy ne lógjon ki belőle a pöcsöd és a segged.
lazio154-2
2024. szeptember 14. 08:18
Senkinek se legyen kétsége, ez a csádi misszió járulékos költsége. Van itt pénz, csak nem a közjóra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!